Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 - 2020




Tisztelt Érdeklődők!

A 2013-as helyszín lista a rendezvények, fesztiválok kihirdetésének függvényében folyamatosan bővül és frissül ezen az oldalon. (Az éves útvonal, minden évad március 1-től érhető el ezen az oldalon)

Azon időpontoknál melyek zöld színnel vannak jelölve, minden esetben az érkezési sorrendben a helyszínen lehetséges a sorszámot igényelni az adott rendezvény kezdetétől. A részletekről kérje a helyszínen a koordinátorok segítségét. A Programban, az átfogó vizsgálatokon és az életmód tanácsadáson történő részvétel minden látogató részére ingyenes!

Azon helyszínek melyek piros színnel vannak jelölve Prevenciós Programokkal történő együttműködés keretén belül kerülnek a vizsgálatok elvégzésre ezen esetekben már nem tudunk sorszámot biztosítani a maximális látogatottság lévén.

Javasoljuk azon rendezvényeken a részvételt, ahol a sorszámokat az adott helyszínen kerülnek kiadásra. Interneten keresztül nincs lehetőség sorszámigénylésre, kérje koordinátoraink segítségét a helyszíneken.

Várjuk szeretettel a szűrőprogram helyszínein,

Tisztelettel, Szervezők.

Helyszínek és időpontok 2013

Dátum Helyszín Szabad helyek Szabad helyek   Nincs szabad hely Nincs szabad hely
Nincs szabad helyek 2013.02.27. Népegészségügyi Konferencia Budapest, Megnyitó 2013.
Szabad helyek 2013.03.01. Gyógyszertár Működtetés Konferencia Siófok
Szabad helyek 2013.03.02. Utazás Kiállítás - Vitál Kiállítás Hungexpo Budapest
Szabad helyek 2013.03.03. Utazás Kiállítás - Vitál Kiállítás Hungexpo Budapest
Szabad helyek 2013.03.05. SOTE & ALUMNI Egészség Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.03.13. Semmelweis Egyetem tantervi gyakorlati nap 2013/I.
Szabad helyek 2013.03.16. MOB-Arany Oroszlán Sportgála Cegléd (rendkívűli hóhelyzet miatt törölve)
Nincs szabad helyek 2013.03.18. BorgWarner Prevenciós Napok Oroszlány
Nincs szabad helyek 2013.03.19. BorgWarner Prevenciós Napok Oroszlány
Nincs szabad helyek 2013.03.20. BorgWarner Prevenciós Napok Oroszlány
Nincs szabad helyek 2013.03.21. Unilever Prevenciós Életmód Nap Budapest
Szabad helyek 2013.03.23. Magyar Egyetemi és Főiskolai Vízilabda Bajnokság Budapest
Szabad helyek 2013.03.24. NIVEA TOUR 2013. Generali Sport Aréna Miskolc
Nincs szabad helyek 2013.03.25. ENI Group - Dunastyr Prevenciós Életmód Nap Százhalombatta
Nincs szabad helyek 2013.03.26. Sanoma Media Életmód Nap Budapest (rendkívűli hóhelyzet miatt új időpont)
Nincs szabad helyek 2013.04.03. Claas Prevenciós napok Törökszentmiklós
Nincs szabad helyek 2013.04.04. Claas Prevenciós napok Törökszentmiklós
Nincs szabad helyek 2013.04.05. Unilever Prevenciós Életmód Nap Nyírbátor
Nincs szabad helyek 2013.04.08. CHS Prevenciós Életmód Nap Budaörs
Nincs szabad helyek 2013.04.09. Semmelweis Egyetem tantervi gyakorlati nap 2013/II.
Nincs szabad helyek 2013.04.10. TYCO Egészség - Életmód hét Esztergom
Nincs szabad helyek 2013.04.11. TYCO Egészség - Életmód hét Esztergom
Nincs szabad helyek 2013.04.12. TYCO Egészség - Életmód hét Esztergom
Nincs szabad helyek 2013.04.15. TYCO Egészség - Életmód hét Esztergom
Nincs szabad helyek 2013.04.16. TYCO Egészség - Életmód hét Esztergom
Nincs szabad helyek 2013.04.17. TYCO Egészség - Életmód hét Esztergom
Szabad helyek 2013.04.20. BEAUTY - SPA Szépségipari Kiállítás Syma Csarnok Budapest
Szabad helyek 2013.04.21. BEAUTY - SPA Szépségipari Kiállítás Syma Csarnok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.04.22. Siemens Egészség - Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.04.23. Siemens Egészség - Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.04.24. Siemens Egészség - Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.04.25. Siemens Egészség - Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.04.26. Siemens Egészség - Életmód hét Budapest
Szabad helyek 2013.04.27. Országos Rendőr Majális Budapest Városliget
Szabad helyek 2013.04.28. Arena Pláza Prevenciós Életmódnap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.04.29. dm Prevenciós Életmód Napok Törökbálint
Nincs szabad helyek 2013.04.30. dm Prevenciós Életmód Napok Érd
Szabad helyek 2013.05.04. Sport Expo 2013. Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2013.05.05. Sport Expo 2013. Budapest Hungexpo
Nincs szabad helyek 2013.05.06. Rondo Prevenciós Életmód Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.05.07. Groupama Prevenciós Életmód Napok Miskolc
Szabad helyek 2013.05.08. Mezőcsát Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.09. Kisvárda Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.10. Polgár Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.11. Inárcsi Önkormányzat Családi Egészség - Sportnap Inárcs
Szabad helyek 2013.05.12. Forever Családi Egészség és Életmód Nap Syma Csarnok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.05.13. Philip Morris munkavállalói egészség nap Fót
Nincs szabad helyek 2013.05.14. Francia Iskola hallgatói életmódnap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.05.15. Signal Egészség - Életmód Nap Győr
Szabad helyek 2013.05.16. Pomáz Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.17. Balatonfüred Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.18. Bük Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Nincs szabad helyek 2013.05.21. Groupama Prevenciós Életmód Napok Szeged
Szabad helyek 2013.05.22. Makó Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.23. Tótkomlós Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.24. Debrecen Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.26. Magyar Világtalálkozó Syma Csarnok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.05.27. Trigó Prevenciós Egészség Életmód Nap Baja
Nincs szabad helyek 2013.05.27. Marriott Hotels Életmódnap Budapest
Szabad helyek 2013.05.29. Szécsény Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.30. Karcag Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.05.31. Lőrinczi Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Nincs szabad helyek 2013.06.01. GE Healthcare Családi Nap Budapest
Szabad helyek 2013.06.02. Családi Sport és Egészségnap Margitsziget Budapest
Nincs szabad helyek 2013.06.03. TEVA Prevenciós Egészségnap Gödöllő
Szabad helyek 2013.06.04. MÜOSZ Életmód Nap Budapest
Szabad helyek 2013.06.05. Országos Patikanap Megnyitó Jászárokszállás
Szabad helyek 2013.06.06. Pécsvárad Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.06.07. Dombóvár Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.06.08. Sárisáp Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Nincs szabad helyek 2013.06.10. GE Prevenciós Napok Kisvárda
Nincs szabad helyek 2013.06.11. GE Prevenciós Napok Kisvárda
Szabad helyek 2013.06.12. Kiskunhalas Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.06.13. Ajka Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Szabad helyek 2013.06.14. Pannonhalma Együtt az Egészségért lakossági életmód nap
Nincs szabad helyek 2013.06.15. Bunge - Floriol Családi Nap Budapest
Szabad helyek 2013.06.16. Wörwag Pharma lakossági egészség nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.06.17. Mátrai Erőmű - Bánya Prevenciós Életmód Napok Visonta
Nincs szabad helyek 2013.06.18. Mátrai Erőmű - Bánya Prevenciós Életmód Napok Visonta
Nincs szabad helyek 2013.06.19. Mátrai Erőmű - Bánya Prevenciós Életmód Napok Visonta
Nincs szabad helyek 2013.06.20. Mátrai Erőmű - Bánya Prevenciós Életmód Napok Visonta
Nincs szabad helyek 2013.06.21. Mátrai Erőmű - Bánya Prevenciós Életmód Napok Visonta
Szabad helyek 2013.06.22. Servier egészség életmód napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.06.24. RTL KLUB Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.06.25. RTL KLUB Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.06.26. RTL KLUB Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.06.27. MTD Prevenciós Életmód Nap Nemesvámos
Nincs szabad helyek 2013.06.28. Groupama Prevenciós Életmód Napok Szekszárd
Szabad helyek 2013.06.29. Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Kongresszusa Eger
Szabad helyek 2013.06.30. Wörwag Pharma lakossági egészség nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.07.01. Groupama Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.07.02. Groupama Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.07.03. Becton Dickinson Életmód Napok Környe
Nincs szabad helyek 2013.07.04. Becton Dickinson Életmód Napok Környe
Szabad helyek 2013.07.05. Szolnoki Kórház - Widex lakossági egészség nap Szolnok
Nincs szabad helyek 2013.07.20. McDonald’s Családi Nap Budapest
Szabad helyek 2013.07.21. Országos Gyógynövény Napok Bükkszentkereszt
Nincs szabad helyek 2013.07.26. Vincotech Prevenciós Napok Bicske
Szabad helyek 2013.07.27. Comix Prevenciós lakossági életmód napok Csongrád Megye
Szabad helyek 2013.07.28. Comix Prevenciós lakossági életmód napok Csongrád Megye
Nincs szabad helyek 2013.07.29. Vincotech Prevenciós Napok Bicske
Nincs szabad helyek 2013.07.30. Electrolux Egészség - Életmód Napok Jászberény
Nincs szabad helyek 2013.07.31. Electrolux Egészség - Életmód Napok Jászberény
Nincs szabad helyek 2013.08.01. Electrolux Egészség - Életmód Napok Jászberény
Szabad helyek 2013.08.02. Servier Egészség-Életmód napok Budapest
Szabad helyek 2013.08.03. Kemencei Önkormányzat lakossági egészség nap Kemence
Szabad helyek 2013.08.04. Szombathelyi Tófürdő - Oriflame Családi Nap Szombathely
Nincs szabad helyek 2013.08.05. Nestlé Prevenciós Életmód Napok Bük
Nincs szabad helyek 2013.08.06. Nestlé Prevenciós Életmód Napok Bük
Nincs szabad helyek 2013.08.07. Nestlé Prevenciós Életmód Napok Bük
Nincs szabad helyek 2013.08.08. Nestlé Prevenciós Életmód Napok Bük
Nincs szabad helyek 2013.08.09. Dalkia Prevenciós Életmód nap Dorog
Szabad helyek 2013.08.18. Ostoros Önkormányzati falunap
Nincs szabad helyek 2013.08.21. Sanoma Prevenciós Életmód nap budapest
Nincs szabad helyek 2013.08.22. Colas Prevenciós Életmód Napok Tata
Nincs szabad helyek 2013.08.23. Groupama Prevenciós Életmód Napok Győr
Szabad helyek 2013.08.24. Savaria Fesztivál Szombathely
Szabad helyek 2013.08.25. Savaria Fesztivál Szombathely
Nincs szabad helyek 2013.08.26. IBM Életmód Napok Vác
Nincs szabad helyek 2013.08.27. OBO Bettermann Prevenciós Életmód Napok Bugyi
Nincs szabad helyek 2013.08.28. OBO Bettermann Prevenciós Életmód Napok Bugyi
Nincs szabad helyek 2013.08.29. OBO Bettermann Prevenciós Életmód Napok Bugyi
Nincs szabad helyek 2013.08.30. Pannon Holdig Egészség Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.08.31. Cemex Családi Életmód Nap Bugyi
Nincs szabad helyek 2013.09.01. Cemex Családi Életmód Nap Bugyi
Nincs szabad helyek 2013.09.02. Nass Magnet Prevenciós Életmód Napok Veszprém
Nincs szabad helyek 2013.09.03. MTVA Egészség - Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.09.04. MTVA Egészség - Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.09.05. MTVA Egészség - Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.09.06. Keler Egészség - Életmód Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.09.07. Signal Életmód Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.09.09. Elzett Prevenciós Életmód Nap Sopron
Nincs szabad helyek 2013.09.10. Roto Elzett Prevenciós Életmód Napok Lövő
Nincs szabad helyek 2013.09.11. Roto Elzett Prevenciós Életmód Napok Lövő
Nincs szabad helyek 2013.09.12. Roto Elzett Prevenciós Életmód Napok Lövő
Nincs szabad helyek 2013.09.13. Roto Elzett Prevenciós Életmód Napok Lövő
Szabad helyek 2013.09.14. Budapest Főváros Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
Szokolya Önkormányzat lakossági egészségnap
 
Szabad helyek 2013.09.15. Servier Egészség - Életmódnap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.09.16. Bosch Egészség - Életmód hét Hatvan
Nincs szabad helyek 2013.09.17. Bosch Egészség - Életmód hét Hatvan
Nincs szabad helyek 2013.09.18. Bosch Egészség - Életmód hét Hatvan
Nincs szabad helyek 2013.09.19. Bosch Egészség - Életmód hét Hatvan
Nincs szabad helyek 2013.09.20. Bosch Egészség - Életmód hét Hatvan
Nincs szabad helyek 2013.09.21. Bosch Egészség - Életmód hét Hatvan
Nincs szabad helyek 2013.09.22. Bosch Egészség - Életmód hét Hatvan
Nincs szabad helyek 2013.09.23. Bosch Egészség - Életmód hét Hatvan
Nincs szabad helyek 2013.09.24. Bosch Egészség - Életmód hét Hatvan
Nincs szabad helyek 2013.09.27. Bükkábrányi Bánya Prevenciós Nap Bükkábrány
Szabad helyek 2013.09.28. Magyar Reumatológusok Egyesületének Kongresszusa Debrecen
Szabad helyek 2013.09.29. Szívünk Napja 2013. Városliget Budapest
Nincs szabad helyek 2013.09.30. Inercontinental Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.01. Signal Életmód Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.02. Signal Életmód Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.03. Groupama Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.04. Groupama Prevenciós Életmód Napok Budapest
Szabad helyek 2013.10.05. BNV- Kölyök Parádé 2013. Hungexpo Budapest
Szabad helyek 2013.10.06. NATO Futás 2013 - Történelmi váltófutás felvonulási tér Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.07. Colas Egészség - Életmód Nap Budaörs
Nincs szabad helyek 2013.10.08. Közgép Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.09. Közgép Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.10. Dalkia Prevenciós napok Pécs
Nincs szabad helyek 2013.10.11. GE Életmód nap Nagykanizsa
Szabad helyek 2013.10.12. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa 2013. Siófok
Szabad helyek 2013.10.13. Spar - Budapest Nemzetközi Maraton Hősök Tere Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.14. British American Tobaco munkavállalói egészség nap Budaörs
Nincs szabad helyek 2013.10.15. Signal Egészség Életmód Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.16. Budapest Bank Prevenciós Életmód Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.17. Budapest Bank Prevenciós Életmód Nap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.18. IBM Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.10.21. Colas Egészség - Életmód Nap Eger
Nincs szabad helyek 2013.10.22. Colas Egészség - Életmód Nap Tarcal
Szabad helyek 2013.10.26. Békéscsaba Nemzetközi Kolbászfesztivál 2013.
Szabad helyek 2013.10.27. Békéscsaba Nemzetközi Kolbászfesztivál 2013.
Nincs szabad helyek 2013.10.28. Heineken Prevenciós Napok Martfű
Nincs szabad helyek 2013.10.29. Eagle Ottawa Egészség Napok Szolnok
Nincs szabad helyek 2013.10.30. Eagle Ottawa Egészség Napok Szolnok
Nincs szabad helyek 2013.10.31. Eagle Ottawa Egészség Napok Szolnok
Nincs szabad helyek 2013.11.04. Heineken Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.05. Colas Egészség - Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.06. GE Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.07. GE Prevenciós Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.08. GE Prevenciós Életmód Napok Budapest
Szabad helyek 2013.11.09. Wörwag Pharma lakossági egészségnap Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.11. Lapker Prevenciós napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.12. Lapker Prevenciós napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.13. Dalkia Prevenciós napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.14. Dalkia Prevenciós napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.15. Heineken Prevenciós Napok Sopron
Szabad helyek 2013.11.16. Diabetes Világnap 2013. Miskolc
Nincs szabad helyek 2013.11.18. CIB Prevenciós Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.19. CIB Prevenciós Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.20. CIB Prevenciós Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.21. CIB Prevenciós Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.22. CIB Prevenciós Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.25. CIB Prevenciós Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.26. CIB Prevenciós Életmód hét Budapest
Nincs szabad helyek 2013.11.27. Lapker Prevenciós nap budapest
Szabad helyek 2013.11.29. Nyugdíjas Expó Syma Csarnok Budapest
Szabad helyek 2013.11.30. Nyugdíjas Expó Syma Csarnok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.12.03. KPMG Egészség - Életmód Napok Budapest
Nincs szabad helyek 2013.12.04. KPMG Egészség - Életmód Napok Budapest
Szabad helyek 2013.12.05. Magyar Hypertonia Társaság Kongresszusa Budapest
Szabad helyek 2013.12.06. Magyar Hypertonia Társaság Kongresszusa Budapest


Helyszínek és időpontok 2012

Dátum Helyszín Szabad helyek Szabad helyek   Nincs szabad hely Nincs szabad hely
Szabad helyek 2012.02.22. Népegészségügyi Konferencia Budapest, Megnyitó 2012.
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.02.27. Lego Prevenciós Napok Nyíregyháza
Nincs szabad hely 2012.02.28. Lego Prevenciós Napok Nyíregyháza
Nincs szabad hely 2012.02.29. Lego Prevenciós Napok Nyíregyháza
Nincs szabad hely 2012.03.01. Lego Prevenciós Napok Nyíregyháza
Nincs szabad hely 2012.03.02. Lego Prevenciós Napok Nyíregyháza
Nincs szabad hely 2012.03.03. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Nincs szabad hely 2012.02.04. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Szabad helyek 2012.03.08. Vese Világnapi rendezvénye & Egészségnap Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.03.10. Lakásvásár 2012, Syma Csarnok Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.03.13. Luk Savária Prevenciós Napok, Szombathely
Nincs szabad hely 2012.03.14. Luk Savária Prevenciós Napok, Szombathely
Szabad helyek 2012.03.22. Nyugdíjas Expo Székesfehérvár
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.03.23. Servier Prevenciós Nap Budapest
Szabad helyek 2012.03.25. Arany Oroszlán Sportgála Cegléd
Nincs szabad hely 2012.03.27. Groupama Prevenciós Nap Kecskemét
Nincs szabad hely 2012.03.28. Groupama Prevenciós Nap Győr
Nincs szabad hely 2012.03.30. BorgWarner Prevenciós Napok Oroszlány
Nincs szabad hely 2012.04.02. BorgWarner Prevenciós Napok Oroszlány
Nincs szabad hely 2012.04.03. BorgWarner Prevenciós Napok Oroszlány
Nincs szabad hely 2012.04.05. ABB Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.04.10. Ericsson Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.04.11. Ericsson Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.04.12. Ericsson Prevenciós Napok Budapest
Szabad helyek 2012.04.14. Danone Focikupa Telki
Nincs szabad hely 2012.04.16. Alcoa Prevenciós hét Székesfehérvár
Nincs szabad hely 2012.04.17. Alcoa Prevenciós hét Székesfehérvár
Nincs szabad hely 2012.04.18. Alcoa Prevenciós hét Székesfehérvár
Nincs szabad hely 2012.04.19. Alcoa Prevenciós hét Székesfehérvár
Nincs szabad hely 2012.04.20. Alcoa Családi Nap Székesfehérvár
Szabad helyek 2012.04.21. Construma Kiállítás Hungexpo Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.04.22. Construma Kiállítás Hungexpo Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.04.23. LAPKER Prevenciós Nap Budapest
Szabad helyek 2012.04.25. Magyar Kórházszövetség Kongresszusa - Lakossági Egészség Nap Eger
Szabad helyek 2012.04.26. Magyar Kórházszövetség Kongresszusa - Szakmai Nap Eger
Szabad helyek 2012.04.27. Agria Park - Nyugdíjas Expo Eger
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.05.01. VÍGMAJÁLIS - Vígszínház Nyíltnap Budapest (Sponsored by TEVA)
Szabad helyek 2012.05.02. Széchenyi Egyetem Győr - Magyar Sporttudományi Társaság
Szabad helyek 2012.05.03. Pannon Egyetem Veszprém - Magyar Sporttudományi Társaság
Szabad helyek 2012.05.06. Servier - WestEnd City Center Egészség Nap
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.05.07. Philip Morris Prevenciós Nap Fót
Szabad helyek 2012.05.08. Országos Orvos Rehabilitációs Intézet - Idealbody Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.05.09. Alcoa Prevenciós Nap Nemesvámos
Nincs szabad hely 2012.05.10. Maxon Motor Prevenciós Nap Veszprém
Szabad helyek 2012.05.11. Magyar Kardiológusok Társaságának Kongresszusa Balatonfüred
Szabad helyek 2012.05.12. Magyar Kardiológusok Társaságának Kongresszusa Balatonfüred
Nincs szabad hely 2012.05.16. Keler Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.05.18. Graphisoft Egészség Nap Budapest
Szabad helyek 2012.05.19. Kemencei Önkormányzat Családi Nap Kemence
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.05.20. Wekerley Székelykapu Napok
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.05.21. Groupama Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.05.22. Groupama Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.05.23. Groupama Prevenciós Napok Budapest
Szabad helyek 2012.05.24. Sanoma Budapest Egészség Nap
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.05.25. Audiológiai Kongresszus Balatonfüred
Szabad helyek 2012.05.26. Csepeli Önkormányzat Családi Nap Budapest (Sponsored by Wörwag Pharma)
Szabad helyek 2012.05.27. Splash Sportfesztivál-Gyereknap Aquaworld Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.05.30. Unilever Prevenciós nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.06.01. Bükkábrányi Bánya Prevenciós Napok Bükkábrány
Nincs szabad hely 2012.06.02. Signal Családi Nap Budapest
Szabad helyek 2012.06.03. Családi Sport és Egészség Nap Mende
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.06.04. RTL KLUB Prevenciós Hét Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.06.05. RTL KLUB Prevenciós Hét Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.06.06. RTL KLUB Prevenciós Hét Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.06.07. IBM Prevenciós Nap Vác
Nincs szabad hely 2012.06.08. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Életmód Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.06.09. GE Healthcare Családi Nap Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.06.10. Öko Expo és Bio Fesztivál Velencei-tó Agárd Sport Beach
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.06.11. Mátrai Erőmű Prevenciós Hét Visonta
Nincs szabad hely 2012.06.12. Mátrai Erőmű Prevenciós Hét Visonta
Nincs szabad hely 2012.06.13. Mátrai Erőmű Prevenciós Hét Visonta
Nincs szabad hely 2012.06.14. Mátrai Erőmű Prevenciós Hét Visonta
Nincs szabad hely 2012.06.15. Mátrai Erőmű Prevenciós Hét Visonta
Nincs szabad hely 2012.06.18. Miskolci UnióCoop Egészség Napok Miskolc
Nincs szabad hely 2012.06.19. Miskolci UnióCoop Egészség Napok Miskolc
Nincs szabad hely 2012.06.20. Szerencsi UnióCoop Egészség Nap Szerencs
Nincs szabad hely 2012.06.21. Kazincbarcikai UnióCoop Egészség Nap Kazincbarcika
Nincs szabad hely 2012.06.22. Ózdi UnióCoop Egészség Nap Ózd
Szabad helyek 2012.06.23. Miniszterelnökség- Emberi Erőforrások Minisztériuma "Mozdulj Mama!" népegészségügyi kampány Budapest Margitsziget atlétikai centrum
 
Nincs szabad hely 2012.06.25. Bőcsi UnióCoop Egészség Nap Bőcs
Nincs szabad hely 2012.06.26. Nyékládházai UnióCoop Egészség Nap Nyékládháza
Nincs szabad hely 2012.06.27. Becton Dickinson Prevenciós Nap Környe
Nincs szabad hely 2012.06.28. TEVA Prevenciós Nap Gödöllő
Nincs szabad hely 2012.06.29. TEVA Prevenciós Nap Debrecen
Szabad helyek 2012.06.30. Víz, Zene, Virág Fesztivál Tata
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.07.01. Oximix Családi Nap Nagymágocs
Nincs szabad hely 2012.07.02. IBV Prevenciós Napok Kiskunfélegyháza
Nincs szabad hely 2012.07.03. IBV Prevenciós Napok Kiskunfélegyháza
Nincs szabad hely 2012.07.04. GE Prevenciós Napok Hajdúböszörmény
Nincs szabad hely 2012.07.05. GE Prevenciós Napok Hajdúböszörmény
Nincs szabad hely 2012.07.06. GE Prevenciós Napok Hajdúböszörmény
Szabad helyek 2012.07.21. Országos Gyógynövény Napok Bükkszentkereszt
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.07.22. Országos Gyógynövény Napok Bükkszentkereszt
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.07.23. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.07.24. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.07.25. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.07.26. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.07.27. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Szabad helyek 2012.07.28. Club Aliga Családi Nap Balatonvilágos
Nincs szabad hely 2012.07.31. MTD Prevenciós Nap Nemesvámos
Nincs szabad hely 2012.08.01. GE Prevenciós Napok Nagykanizsa
Nincs szabad hely 2012.08.02. GE Prevenciós Napok Nagykanizsa
Nincs szabad hely 2012.08.03. GE Prevenciós Napok Nagykanizsa
Nincs szabad hely 2012.08.06. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.08.07. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.08.08. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.08.09. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.08.10. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Szabad helyek 2012.08.11. Szada Önkormányzat Családi Nap Szada
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.08.20. P&G Családi Nap Club Aliga Balatonvilágos
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.08.21. Groupama Prevenciós Napok Miskolc
Nincs szabad hely 2012.08.22. Groupama Prevenciós Napok Debrecen
Szabad helyek 2012.08.23. Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Kongresszusa Szolnok
Szabad helyek 2012.08.24. Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Kongresszusa Szolnok
Nincs szabad hely 2012.08.27. TDK-EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2012.08.28. TDK-EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2012.08.29. TDK-EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2012.08.30. TDK-EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2012.08.31. TDK-EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2012.09.01. TDK-EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2012.09.03. GE Budapest Egészség Hét Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.04. GE Budapest Egészség Hét Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.05. GE Budapest Egészség Hét Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.06. GE Budapest Egészség Hét Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.07. GE Budapest Egészség Hét Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.08. K&H Prevenciós Nap Siófok
Nincs szabad hely 2012.09.10. Eagle Ottawa Prevenciós Napok Szolnok
Nincs szabad hely 2012.09.11. Eagle Ottawa Prevenciós Napok Szolnok
Nincs szabad hely 2012.09.12. K&H Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.13. K&H Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.14. K&H Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.15. Linamar Sport Nap Orosháza
Nincs szabad hely 2012.09.16. Toolex Családi Nap Nagyszénás
Nincs szabad hely 2012.09.18. Intercontinental Hotel Egészség Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.19. K&H Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.20. K&H Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.21. K&H Prevenciós Nap Budapest
Szabad helyek 2012.09.22. Magyar Kardiológusok Tárasága-Séta a Szívünkért Margitsziget Budapest
Nincs szabad hely 2012.09.24. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.09.25. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.09.26. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.09.27. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2012.09.28. Bosch Prevenciós Napok Hatvan
Szabad helyek 2012.09.30. Szívünk Napja Városliget Budapest (Sponsored by Flora)
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.10.01. Heineken Prevenciós Nap Budapest
Szabad helyek 2012.10.02. Országos Mentőszolgálat Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.10.03. Nemzeti Adó és Vámhivatal Országos Igazgatóság Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.10.04. Nemzeti Adó és Vámhivatal Pest M. Igazgatóság Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.10.05. IBM Prevenciós Nap Budapest
Szabad helyek 2012.10.06. BNV 2012 - Kölyök Parádé Hungexpo Budapest
Szabad helyek 2012.10.07. Budapest Spar Marathon 2012 Hősök Tere (Sponsored by Flora)
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.10.08. Semmelweis Egyetem Tantervi Gyakorlati Nap Budapest SOTE Elméleti tömb
Nincs szabad hely 2012.10.09. KPMG Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.10.10. KPMG Prevenciós Napok Budapest
Szabad helyek 2012.10.12. Siófoki Önkormányzat - MOSZ Családi Egészségnap Siófok
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.10.13. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.10.14. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.10.15. British American Tobacco Prevenciós Nap Budaörs
Nincs szabad hely 2012.10.16. Budapest Bank Prevenciós Napok
Nincs szabad hely 2012.10.17. Budapest Bank Prevenciós Napok
Nincs szabad hely 2012.10.19. Danone Prevenciós Nap Székesfehérvár
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Nincs szabad hely 2012.10.24. MST Kormányzati Rendezvény Budapest
Nincs szabad hely 2012.10.25. MST Kormányzati Rendezvény Budapest
Nincs szabad hely 2012.10.26. MST Kormányzati Rendezvény Budapest
Nincs szabad hely 2012.10.29. CIB Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2012.10.30. Semmelweis Egyetem Tantervi Gyakorlati Nap Budapest SOTE Elméleti tömb
Nincs szabad hely 2012.10.31. CIB Prevenciós Nap Debrecen
Nincs szabad hely 2012.11.05. Heineken Prevenciós Nap Sopron
Nincs szabad hely 2012.11.06. IBV Prevenciós Napok Kiskunfélegyháza
Nincs szabad hely 2012.11.07. IBV Prevenciós Napok Kiskunfélegyháza
Nincs szabad hely 2012.11.08. Groupama Prevenciós Nap Zalaegerszeg
Nincs szabad hely 2012.11.09. Groupama Prevenciós Nap Szekszárd
Szabad helyek 2012.11.10. Beauty Hair & Spa Kiállítás SYMA Budapest
Szabad helyek 2012.11.11. Beauty Hair & Spa Kiállítás SYMA Budapest
Nincs szabad hely 2012.11.12. CIB Oktatóközpont Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.11.13. CIB Oktatóközpont Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.11.14. CIB Oktatóközpont Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.11.15. CIB Oktatóközpont Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.11.16. CIB Oktatóközpont Prevenciós Napok Budapest
Szabad helyek 2012.11.17. Diabetes Világnap Zalaegerszeg (Sponsored by Wörwag Pharma)
Nincs szabad hely 2012.11.19. Signal Prevenciós Nap Budapest Kongresszusi Központ
Nincs szabad hely 2012.11.20. Közgép Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.11.21. Közgép Prevenciós Napok Budapest
Szabad helyek 2012.11.23. Nyugdíjas Expo SYMA Budapest
Szabad helyek 2012.11.24. Nyugdíjas Expo SYMA Budapest
Szabad helyek 2012.11.25. Nyugdíjas Expo SYMA Budapest
Szabad helyek 2012.11.26. Szegedi Tudomány Egyetem Egészség Nap
Nincs szabad hely 2012.11.27. Unilever Prevenciós Nap Röszke
Nincs szabad hely 2012.11.28. Heineken Prevenciós Nap Martfű
Nincs szabad hely 2012.12.03. MTVA - Magyar Rádió, MTI Prevenciós napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.12.04. MTVA - Magyar Rádió, MTI Prevenciós napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.12.05. MTVA - Magyar Televízió, Duna Televízió Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.12.06. MTVA - Magyar Televízió, Duna Televízió Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2012.12.07. MTVA - Magyar Televízió, Duna Televízió Prevenciós Napok Budapest
Szabad helyek 2012.12.10. Magyar Hipertónia Társaság Kongresszusa SYMA Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 
Szabad helyek 2012.12.11. Magyar Hipertónia Társaság Kongresszusa SYMA Budapest
Ezen a helyszínen elérhető a Danone Vitál Kiállítás.
 


Helyszínek és időpontok 2011

Dátum Helyszín Szabad helyek Szabad helyek   Nincs szabad hely Nincs szabad hely
Szabad helyek 2011.02.24. Megnyitó és Országos Sajtótájékoztató 2011 Budapest
Szabad helyek 2011.03.03. Utazás Kiállítás Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2011.03.04. Utazás Kiállítás Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2011.03.05. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Szabad helyek 2011.03.06. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Szabad helyek 2011.03.11. SLIM Expo Papp László Budapest Sportaréna
Szabad helyek 2011.03.12. SLIM Expo Papp László Budapest Sportaréna
Szabad helyek 2011.03.13. SLIM Expo Papp László Budapest Sportaréna
Nincs szabad hely 2011.03.17. Debreceni Vízmű Családi Egészségnap
Nincs szabad hely 2011.03.18. Generali Providencia Prevenciós Nap Debrecen
Nincs szabad hely 2011.03.24. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Életmód Nap
Nincs szabad hely 2011.03.25. Generali Providencia Prevenciós Nap Győr
Szabad helyek 2011.03.26. Magyar Gyógyszerészi Kamara Egészségnap Pannonhalma
Nincs szabad hely 2011.03.29. OBO Bettermann Prevenciós Napok Bugyi
Nincs szabad hely 2011.03.30. OBO Bettermann Prevenciós Napok Bugyi
Nincs szabad hely 2011.03.31. BorgWarner Prevenciós Napok Oroszlány
Nincs szabad hely 2011.04.01. BorgWarner Prevenciós Napok Oroszlány
Nincs szabad hely 2011.04.04. BorgWarner Prevenciós Napok Oroszlány
Nincs szabad hely 2011.04.06. ABB Prevenciós nap Budapest
Szabad helyek 2011.04.09. Construma Kiállítás és Vásár Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2011.04.10. Construma Kiállítás és Vásár Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2011.04.13. SOTE Budapest Hallgatói Egészség és Sportnap
Nincs szabad hely 2011.04.18. ALCOA Prevenciós Napok Székesfehérvár
Nincs szabad hely 2011.04.19. ALCOA Prevenciós Napok Székesfehérvár
Nincs szabad hely 2011.04.20. ALCOA Prevenciós Napok Székesfehérvár
Nincs szabad hely 2011.04.21. ALCOA Prevenciós Napok Székesfehérvár
Nincs szabad hely 2011.04.22. ALCOA Prevenciós Napok Székesfehérvár
Nincs szabad hely 2011.04.27. Continental Prevenciós napok Veszprém
Nincs szabad hely 2011.04.28. Continental Prevenciós napok Veszprém
Nincs szabad hely 2011.04.29. Continental Prevenciós napok Veszprém
Szabad helyek 2011.04.30. Győrújbarát Sportmajális
Szabad helyek 2011.05.01. Péri Repülő Majális
Nincs szabad hely 2011.05.02. Continental Prevenciós napok Veszprém
Nincs szabad hely 2011.05.03. Continental Prevenciós napok Veszprém
Nincs szabad hely 2011.05.04. Continental Prevenciós napok Veszprém
Nincs szabad hely 2011.05.05. ALCOA Prevenciós nap Nemesvámos
Nincs szabad hely 2011.05.06. Cora Prevenciós Nap Törökbálint
Szabad helyek 2011.05.07. Cora Családi Egészségnap Törökbálint
Szabad helyek 2011.05.08. Stroke Napja Budapest Népliget
Nincs szabad hely 2011.05.10. Generali Providencia Prevenciós Nap Miskolc
Nincs szabad hely 2011.05.11. Cora Prevenciós Nap Miskolc
Nincs szabad hely 2011.05.12. Bükkábrányi Bánya Prevenciós Nap
Nincs szabad hely 2011.05.13. Unilever Prevenciós Napok Nyírbátor
Szabad helyek 2011.05.15. Cora Családi Egészségnap Debrecen
Nincs szabad hely 2011.05.16. Cora Prevenciós Nap Debrecen
Szabad helyek 2011.05.17. World Hypertension Day, Hipertónia Világnapja Budapest (Duna Plaza)
Nincs szabad hely 2011.05.18. Keler Egészségnap Budapest
Nincs szabad hely 2011.05.20. Cora Prevenciós Nap Szolnok
Nincs szabad hely 2011.05.21. Linamar Családi Nap Orosháza
Nincs szabad hely 2011.05.24. Unilever Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.05.25. Unilever Prevenciós Napok Budapest
Szabad helyek 2011.05.26. Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Kongresszusa Várgesztes
Szabad helyek 2011.05.27. Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Kongresszusa Várgesztes
Szabad helyek 2011.05.28. Reklámzabálók éjszakája Millenáris Budapest
Nincs szabad hely 2011.05.30. EU Elnökség - Action for Prevention Budapest
Nincs szabad hely 2011.05.31. EU Elnökség - Action for Prevention Budapest
Nincs szabad hely 2011.06.01. ELZETT Prevenciós Nap Sopron
Szabad helyek 2011.06.02. Hartmann lakossági egészségnap Sopron
Szabad helyek 2011.06.03. Győri Vásár
Szabad helyek 2011.06.04. Győri Vásár
Szabad helyek 2011.06.05. Egészségliget Budapest
Nincs szabad hely 2011.06.06. ROTO ELZETT Prevenciós Napok Lövő
Nincs szabad hely 2011.06.07. ROTO ELZETT Prevenciós Napok Lövő
Szabad helyek 2011.06.08. Magyar Gyógyszerészi Kamara - Országos Patikanap 2011 Salgótarján
Szabad helyek 2011.06.10. Országos Öko Expo és Bio Fesztivál Gárdony
Szabad helyek 2011.06.11. Országos Öko Expo és Bio Fesztivál Gárdony
Szabad helyek 2011.06.12. Országos Öko Expo és Bio Fesztivál Gárdony
Nincs szabad hely 2011.06.14. RTL KLUB Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.06.15. RTL KLUB Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.06.16. RTL KLUB Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.06.17. Philip Morris Prevenciós Nap Fót
Nincs szabad hely 2011.06.18. FAG Családi Egészségnap Debrecen
Nincs szabad hely 2011.06.20. Mátrai Erőmű Prevenciós Napok Visonta
Nincs szabad hely 2011.06.21. Mátrai Erőmű Prevenciós Napok Visonta
Nincs szabad hely 2011.06.22. Mátrai Erőmű Prevenciós Napok Visonta
Nincs szabad hely 2011.06.23. Mátrai Erőmű Prevenciós Napok Visonta
Szabad helyek 2011.06.25. Víz, Zene, Virág Fesztivál Tata
Szabad helyek 2011.06.26. Víz, Zene, Virág Fesztivál Tata
Nincs szabad hely 2011.06.27. BECTON DICKINSON Prevenciós Nap Környe
Nincs szabad hely 2011.06.28. McDonald's családi nap Budapest
Nincs szabad hely 2011.06.29. Nemzeti Adó és Vámhivatal Budapesti igazgatósága
Nincs szabad hely 2011.06.30. Nemzeti Adó és Vámhivatal Pest Megyei igazgatósága
Szabad helyek 2011.07.01. Magyarok Világtalálkozója Balatonlelle
Nincs szabad hely 2011.07.02. Danone Család Nap Budapest
Szabad helyek 2011.07.03. Családi Egészségnap Kölesd
Nincs szabad hely 2011.07.04. Generali Providencia Prevenciós Nap Pécs
Nincs szabad hely 2011.07.05. Generali Providencia Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2011.07.06. Generali Providencia Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2011.07.07. Generali Providencia Prevenciós Nap Budapest
Szabad helyek 2011.07.08. Szigetközi Music Fesztivál Dunaszeg
Szabad helyek 2011.07.09. Szigetközi Music Fesztivál Dunaszeg
Szabad helyek 2011.07.10. Szada Családi Egészségnap
Nincs szabad hely 2011.07.12. MTD Prevenciós napok Nemesvámos
Nincs szabad hely 2011.07.13. MTD Prevenciós napok Nemesvámos
Szabad helyek 2011.07.14. Kékszalag Vitorlás Verseny Balatonfüred
Szabad helyek 2011.07.15. Kékszalag Vitorlás Verseny Balatonfüred
Szabad helyek 2011.07.16. Kékszalag Vitorlás Verseny Balatonfüred
Szabad helyek 2011.07.17. Kékszalag Vitorlás Verseny Balatonfüred
Nincs szabad hely 2011.08.01. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.08.02. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.08.03. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.08.04. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.08.05. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Szabad helyek 2011.08.06. Országos Gyógynövény Napok Bükkszentkereszt
Szabad helyek 2011.08.07. Országos Gyógynövény Napok Bükkszentkereszt
Nincs szabad hely 2011.08.08. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.08.09. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.08.10. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.08.11. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.08.12. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.08.13. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Szabad helyek 2011.08.14. Flextronics Családi Nap Sárvár
Nincs szabad hely 2011.08.20. P&G Családi Sportnap Gárdony
Nincs szabad hely 2011.08.22. EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2011.08.23. EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2011.08.24. EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2011.08.25. EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2011.08.26. EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2011.08.27. EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Nincs szabad hely 2011.08.28. EPCOS Prevenciós Napok Szombathely
Szabad helyek 2011.09.01. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál 2011 Szeged
Szabad helyek 2011.09.02. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál 2011 Szeged
Szabad helyek 2011.09.03. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál 2011 Szeged
Szabad helyek 2011.09.04. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál 2011 Szeged
Nincs szabad hely 2011.09.05. Generali Providencia Prevenciós Nap Szeged
Nincs szabad hely 2011.09.06. Cora Prevenciós Nap Szeged
Nincs szabad hely 2011.09.07. Unilever Egészségnap Röszke
Nincs szabad hely 2011.09.08. ANDRITZ Prevenciós Napok Tiszakécske
Nincs szabad hely 2011.09.09. ANDRITZ Prevenciós Napok Tiszakécske
Nincs szabad hely 2011.09.12. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.09.13. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.09.14. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.09.15. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.09.16. BOSCH Prevenciós Napok Hatvan
Nincs szabad hely 2011.09.17. Linamar Családi Egészségnap Békéscsaba
Nincs szabad hely 2011.09.18. Felina családi nap Szeghalom
Nincs szabad hely 2011.09.19. IBM Egészségnap Vác
Nincs szabad hely 2011.09.20. Inercontinental Hotel Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.09.21. Magyar Rádió Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.09.22. Magyar Rádió Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.09.23. Magyar Rádió Prevenciós Napok Budapest
Szabad helyek 2011.09.25. Szívünk Napja Városliget Budapest
Nincs szabad hely 2011.09.26. Cora Prevenciós Napok Fót
Nincs szabad hely 2011.09.27. Cora Prevenciós Napok Fót
Nincs szabad hely 2011.09.28. KPMG Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.09.29. KPMG Prevenciós Napok Budapest
Szabad helyek 2011.09.30. Audiológiai Kongresszus Keszthely
Szabad helyek 2011.10.02. Spar Maraton Budapest Hősök Tere
Nincs szabad hely 2011.10.03. Tetra Pak Prevenciós Nap Budaörs
Nincs szabad hely 2011.10.04. Danone Családni Nap Budapest
Szabad helyek 2011.10.05. Celsus Családi Egészségnap Dobogókő
Szabad helyek 2011.10.06. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Szabad helyek 2011.10.07. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Szabad helyek 2011.10.08. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Szabad helyek 2011.10.09. Gyógyszerészek Országos Kongresszusa Siófok
Nincs szabad hely 2011.10.10. Magyar Televízió Prevenciós Napok
Nincs szabad hely 2011.10.11. Magyar Televízió Prevenciós Napok
Nincs szabad hely 2011.10.12. Magyar Televízió Prevenciós Napok
Nincs szabad hely 2011.10.13. Magyar Televízió Prevenciós Napok
Nincs szabad hely 2011.10.14. Magyar Televízió Prevenciós Napok
Szabad helyek 2011.10.16. Osteoporosis Világnap Budapest
Nincs szabad hely 2011.10.17. GE Prevenciós Nap Ózd
Nincs szabad hely 2011.10.18. Zepter International Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2011.10.20. Budapest Bank Egészségnap Budapest
Szabad helyek 2011.10.21. Budapest Nemzetközi Vásár Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2011.10.22. Budapest Nemzetközi Vásár Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2011.10.23. Budapest Nemzetközi Vásár Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2011.10.24. Országos Mentőszolgálat Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2011.10.25. Dunapack Prevenciós Nap Budapest
Nincs szabad hely 2011.10.26. Dunapack Prevenciós Nap Dunaújváros
Szabad helyek 2011.10.27. Hartmann lakossági egészségnap Békéscsaba
Szabad helyek 2011.10.28. Csabai Kolbászfesztivál 2011 Békéscsaba
Szabad helyek 2011.10.29. Csabai Kolbászfesztivál 2011 Békéscsaba
Szabad helyek 2011.10.30. Csabai Kolbászfesztivál 2011 Békéscsaba
Szabad helyek 2011.10.31. Csabai Kolbászfesztivál 2011 Békéscsaba
Nincs szabad hely 2011.11.03. Eagle Ottawa Prevenciós Napok Szolnok
Nincs szabad hely 2011.11.04. Eagle Ottawa Prevenciós Napok Szolnok
Nincs szabad hely 2011.11.05. Eagle Ottawa Prevenciós Napok Szolnok
Nincs szabad hely 2011.11.06. McDonald's családi nap Budapest
Nincs szabad hely 2011.11.07. GE Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.11.08. GE Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.11.09. GE Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.11.10. GE Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.11.11. GE Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.11.14. Nass Magnet Prevenciós Nap Veszprém
Nincs szabad hely 2011.11.15. GE Healthcare Prevenciós Nap Budaörs
Szabad helyek 2011.11.18. Spa és Wellness Kiállítás / Hó- Show 2011 Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2011.11.19. Spa és Wellness Kiállítás / Hó- Show 2011 Budapest Hungexpo
Szabad helyek 2011.11.20. Spa és Wellness Kiállítás / Hó- Show 2011 Budapest Hungexpo
Nincs szabad hely 2011.11.21. Heineken Prevenciós Napok Martfű
Nincs szabad hely 2011.11.22. Alstom Prevenciós Nap Budapest
Szabad helyek 2011.11.25. Nyugdíjas Expo Syma Csarnok Budapest
Szabad helyek 2011.11.26. Nyugdíjas Expo Syma Csarnok Budapest
Szabad helyek 2011.11.27. Nyugdíjas Expo Syma Csarnok Budapest
Nincs szabad hely 2011.11.28. Közgép Prevenciós Napok Budapest
Nincs szabad hely 2011.11.29. PARK INN Prevenciós Nap Sárvár
Szabad helyek 2011.12.01. Magyar Hypertonia Társaság Kongresszusa Budapest SOTE
Szabad helyek 2011.12.02. Magyar Hypertonia Társaság Kongresszusa Budapest SOTE
Szabad helyek 2011.12.03. Magyar Hypertonia Társaság Kongresszusa Budapest SOTE


Helyszínek és időpontok 2010

Dátum Helyszín Szabad helyek Szabad helyek   Nincs szabad hely Nincs szabad hely
Szabad helyek 2010.04.20. Eger, Megnyitó
Szabad helyek 2010.04.21. Eger, Magyar Kórházszövetség XXXII. Kongresszusa
Szabad helyek 2010.04.22. Eger, Magyar Kórházszövetség XXXII. Kongresszusa
Szabad helyek 2010.04.23. Eger, Magyar Kórházszövetség XXXII. Kongresszusa
Szabad helyek 2010.05.01. Szigetvár Majális (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.05.02. Pécs, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.05.05. Balatonfüred, Magyar Kardiológusok Társasága Kongresszus
Szabad helyek 2010.05.06. Balatonfüred, Magyar Kardiológusok Társasága Kongresszus
Szabad helyek 2010.05.07. Balatonfüred, Magyar Kardiológusok Társasága Kongresszus
Szabad helyek 2010.05.08. Székesfehérvár, Magyar Vöröskereszt (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.05.09. Budapest Városliget Stroke Világnap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.05.10. Budapest (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.11. Budapest (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.12. Budapest (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.13. Budapest (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.05.15. Budapest, Nők Lapja Családi Hétvége (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.05.16. Budapest, Nők Lapja Családi Hétvége (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.05.18. Kisvárda, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.19. Kisvárda, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.20. Kisvárda, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.21. Kisvárda, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.26. Hajdúböszörmény, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.27. Hajdúböszörmény, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.28. Hajdúböszörmény, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.29. Orosháza, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.30. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.05.31. Bugyi, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.06.01. Bugyi, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.06.02. Sopron, Országos Patikanap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.06.03. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.06.04. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.06.05. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.06.06. Budapest, Egészségliget (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.06.07 Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.06.09 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Egészségnap
Szabad helyek 2010.06.10 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Egészségnap
Szabad helyek 2010.06.11. Győr, Győri Vásár (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.06.12. Győr, Győri Vásár (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.06.13. Győr, Győri Vásár (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.06.14. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.06.15. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.06.16. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.06.17. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.06.18. Győr, Négy Évszak Fesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.06.20. Győr, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.06.24. Kecskemét, MESZK Egészségügyi Szakdolgozói Konferencia
Szabad helyek 2010.06.25. Kecskemét, MESZK Egészségügyi Szakdolgozói Konferencia
Szabad helyek 2010.06.26. Tata, Víz-, Zene-, Virág Fesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.06.27. Tata, Víz-, Zene-, Virág Fesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.06.28. Nyírbátor Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.07.01. Köztisztviselők napja Budapest (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.07.02. Szakály Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.07.05. Nemesvámos Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.07.09. Magyar Vöröskereszt Egészségnap Ikervár (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.07.10. Szajki tavak Családi nap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.07.18. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.07.23. Vác, Váci Világi Vigadalom (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.07.24. Vác, Váci Világi Vigadalom (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.07.25. Vác, Váci Világi Vigadalom (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.08.01. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.08.08. Debrecen Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.08.13. Sárvár, Magyar Vöröskereszt Szív Program (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.08.14. Sárvár, Termál Fürdő (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.08.15. Sárvár, Termál Fürdő (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.08.20. Jászkisér, Fesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.08.21. Jászkisér, Fesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.08.28. Győr, Négy Évszak Fesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.08.29. Győr, Négy Évszak Fesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.08.30. OALI Egészség házhoz megy Program Páty (Előre regisztrált kiadott sorszám)
Nincs szabad hely 2010.09.01. Budapest Sanoma Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.02. Budapest Sanoma Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.03. Budapest Sanoma Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.09.04. Szeged, Nemzetközi halfesztivál 2010 (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.09.05. Szeged, Nemzetközi halfesztivál 2010 (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.09.06. Szentendre Városi Önkormányzat Egészségnap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.09.07. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.09. Körösladány Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.10. Körösladány Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.11. Békéscsaba, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.09.12. Debrecen Önkormányzat Egészségnap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.09.13. Nyíregyháza, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.14. Nyíregyháza, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.09.16. Marcali, Nemzetközi kiállítás és vásár (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.09.17. Nagyatád, MESZK Egészségnap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.09.18. Budapest, Nők Lapja Egészség (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.09.19. Szada, Családi Egészségnap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.09.20. Hatvan, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.21. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.22. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.23. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.09.26. Budapest, Budapest Városliget, Flóra Szívbarát Liget - SPAR Marathon
Nincs szabad hely 2010.09.27. Prevenciós napok Nyíregyháza (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.28. Prevenciós napok Nyíregyháza (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.29. Prevenciós napok Nyíregyháza (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.09.30. Prevenciós napok Nyíregyháza (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.10.01. OALI Egészség házhoz megy Program Tarnaszentmiklós (Előre regisztrált kiadott sorszám, délelőtt)
Nincs szabad hely 2010.10.01. OALI Egészség házhoz megy Program Tiszaderzs (Előre regisztrált kiadott sorszám, délután)
Nincs szabad hely 2010.10.03. Miskolc Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.10.04. OALI Egészség házhoz megy Program Arló (Előre regisztrált kiadott sorszám, délelőtt)
Nincs szabad hely 2010.10.04. OALI Egészség házhoz megy Program Putnok (Előre regisztrált kiadott sorszám, délután)
Szabad helyek 2010.10.07. Siófok, MOSZ Egészségnap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.10.08. Siófok, Gyógyszerészek Jubileumi Kongresszusa
Szabad helyek 2010.10.09. Siófok, Gyógyszerészek Jubileumi Kongresszusa
Szabad helyek 2010.10.10. Budapest SYMA - Korhatár kiadó Egészségnap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.10.11. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.10.12. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.10.13. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.10.14. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.10.15. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.10.16. Kisalföld Családi nap Győr (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.10.17. Kisalföld Családi nap Győr (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.10.20. Orosháza Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.10.25. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.10.26. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.10.28. Békéscsaba, Kolbászfesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.10.29. Békéscsaba, Kolbászfesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.10.30. Békéscsaba, Kolbászfesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.10.31. Békéscsaba, Kolbászfesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.11.02. Prevenciós napok Jászberény (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.11.03. Prevenciós napok Jászberény (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.11.05. Veszprém Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.11.10. Füzesabony Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.11.11. Füzesabony Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.11.12. Spa & Wellness Életmód kiállítás Hungexpo (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.11.13. Spa & Wellness Életmód kiállítás Hungexpo (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.11.14. Spa & Wellness Életmód kiállítás Hungexpo (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.11.15. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.11.16. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.11.17. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.11.18. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.11.19. Budapest Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.11.20. Kaposvár, Cukorbetegek Világnapi rendezvénye (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.11.23. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Nincs szabad hely 2010.11.25. Budapest, Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.11.26. Budapest, Nyugdíjas Expo (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.11.27. Budapest, Nyugdíjas Expo (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.11.28. Budapest, Nyugdíjas Expo (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.12.01. Budapest, Magyar Hypertonia Társaság XVIII. kongresszusa
Szabad helyek 2010.12.02. Budapest, Magyar Hypertonia Társaság XVIII. kongresszusa
Szabad helyek 2010.12.03. Budapest, Magyar Hypertonia Társaság XVIII. kongresszusa
Szabad helyek 2010.12.04. Budapest, Magyar Hypertonia Társaság XVIII. kongresszusa
Szabad helyek 2010.12.05. Győri városi mikulás nap (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.12.07. Veszprém Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)
Szabad helyek 2010.12.11. IV. Bánhorváti Krumpli-lángos fesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Szabad helyek 2010.12.12. IV. Bánhorváti Krumpli-lángos fesztivál (Sorszámigénylés a helyszínen)
Nincs szabad hely 2010.12.14. Budaörs Egészségnap (Előre regisztrált kiadott sorszám: 250 fő/nap)

® Minden jog fenntartva / All Rights Reserved The comprehensive health tests program of Hungary 2010 – 2020 / Dermatron Health Service