dermatron_logo

Összefoglaló WHO Alzheimer Világnap 2023

Kiemelten magas érdeklődés mellett sikeresen lezajlott az idei Alzheimer Világnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Kulturális és Innovációs Minisztérium Idősügyi Főosztály, a Szociális Klaszter és a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogram 2010-2020-2030 stratégiai együttműködésében.

Világszerte közel 50 millió, hazánkban mintegy 250 ezer ember él demenciával. Az érintettek száma - a hozzátartozókkal együtt - meghaladja az 1 millió főt is, ami a teljes magyar lakosság 10%-át jelenti. A családokat nemcsak fizikai-anyagi, de lelki téren is rendkívül megterheli a betegség. Az Egészségügyi Világszervezet kiemelt népegészségügyi prioritásként kezeli a demenciát. A Nemzetközi Alzheimer Társaság kezdeményezte világnap alkalmából a tagszervezetek által több mint 25 éve megrendezett események célja javítani a betegségtudatosságot, felhívni a figyelmet a betegséggel kapcsolatos tévhitekre, illetve a betegek életkörülményeinek javítására. Az idei rendezvény a tünetek korai felismerésének és a megelőzésnek a fontosságára hívja fel a figyelmet. A helyszínen Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának speciális szűrőkamionja 40 féle ingyenes vizsgálattal várta az érdeklődőket. A MÁESZ 2010-2020-2030 népegészségügyi program hazánk legnagyobb humanitárius formában működő egészségvédelmi programja, amely az elmúlt években 2500 helyszínen 700 ezer látogatónak segített felismerni saját egészségi állapotának alakulását megismerni a megelőzés fontosságát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) képviseltében Dr. Pavlos Teodorakisz elismerését fejezte ki Dankovics Gergely MÁESZ programigazgatónak az elmúlt 14 év sikeres megvalósításáért, mely minta értékű feladat, mely segít egy egészségesebb nemzet formálásában.